az a nap is érdekesen indult.
reggel még elszaladtam a boltba, majd 11re mentem noellához.
onnan bementünk malomba hogy tápanyagot vegyünk fel,
majd kimentünk noszlopyba noelékért, mert 12kor ért be a buszuk nagykőrösről.
12:15 noelék sehol. intéztem egy telefonhívást hol a retekbe vannak, hát a busz még nem indult el szóval még egy bőő félóra.
jó oké. leültünk padra angry birds-el játszani. egy óra múlva kissé idegesen kerestük noeléket, mivel a verseny 13kor kezdődött. ismét egy hívás: hát mi már kint vagyunk. nem láttunk titeket.
titpikus.nem tudom mitvártam. jó..hát vissza indultunk központba. pont elértük a 3mas buszt és a vadasparkig nem volt megállás. noel mondta hogy hívjuk fel és kijön elénk 5 perc múlva. az az 5 perc volt 15 is,így hát elindultunk saját magunk. út közben látjuk hogy már jön, így bevártuk őket és bementünk.
semmiről nem maradtunk le. a srácok még nagyban melegítettek befele.
mi leültünk egy árnyékos helyre, ám hamar meg gondoltuk magukat mivel semmit nem láttunk, így hát fogtuk magunkat és felültük fecóhoz és jocóhoz.
szakmai szemmel nem tudok mit mondani, mert nem igen konyítok a deszkázáshoz, de a hangulat jóvolt, a szervezés is klassz volt.
gratula a győzteseknek.
ezután fogtuk magunkat kimentünk a buszmegállóba, majd jött a busz és vissza a központba.
miután leszálltunk noella hazament én még elnéztem refihez de mivel semmi értelmes ember nem volt, fogtam magam hazajöttem letusoltam és szokásosan kockultam.
a buszon elgondolkodtam egybizonyos emberen...akitől a eszem megáll...de ezt nem fogom leírni mert nem tudom rendesen megfogalmazni mit is érzek.
búcsúzásul egy kisMatsushita Yuya- Super Drive
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése